Az alap alapja

2012. december 12. Írta: Rádó Zsófia 2 hozzászólás
Kategóriák: Egyéb Önismeret Párkapcsolat
Az erőszakmentes kommunikáció Marshall Rosenberg nevéhez köthető. Ő egy amerikai származású pszichológus/pszichiáter, aki azzal a céllal alkotta meg ennek a nyelvnek az alapjait, hogy az emberek kevesebb konfliktussal tudjanak egymással kommunikálni, kapcsolatokat építeni.


A módszer lényege kettős: egyik oldalról arról szól, hogy hogyan tudom magam úgy kifejezni, hogy abból a partnerem valóban azt hallja ki, amit én mondani szeretnék: vagyis ne tudjon “vakvágányra” térni a beszélgetésünk, ezzel elő tudom segíteni azt, hogy a hallgató empatikus figyelemmel legyen jelen a beszélgetésben . Az EMK “érme” másik oldala pedig az, hogy hogyan tudok empatikusan figyelni, úgy hogy közben 100%-kal jelen vagyok, nem kalandoznak el a gondolataim, nem akarok tanácsokat osztogatni, csak meghallgatni azt, hogy mi van a beszélgetőtársammal.



 
Ezekhez az EMK négy lépest ajánl, vagyis azt, hogy a mondatainkat a következő struktúra szerint építsük fel:

 

1. objektív megfigyelés (amikor azt látom, hogy/amikor azt mondod hogy …)
2. érzés (így és így érzem magam/akkor így és így érzed magad?)
3. szükséglet (mert erre és erre lenne szükségem/akkor erre és erre lenne szükséged?)
4. kérés (ezért most azt kérem, hogy..)

 

 
A későbbi posztokban ezeket a lépéseket nagyon alaposan meg fogjuk nézni, hogy melyik mit jelent, pontosan hogyan tudok objektív megfigyelést megfogalmazni, mely köznyelvi szavakat nem tekinthetünk valódi érzésnek, stb.



 
Most ezekkel kapcsolatban annyit szeretnék csak elmondani, hogy ha felütünk egy EMK témában írt könyvet, vagy weblapot akkor ott ezeket a lépéseket találjuk. Fontos azonban már a legelején leszögezni, hogy az EMK nem egyenlő ezzel a négy lépéses mondatszerkesztéssel.

 

Őszintén hiszem azt, hogy lehet valaki jó EMK-s akkor is, ha soha nem mond ki egy ilyen mondatot sem. Mert az EMK négy lépésén keresztül átsugárzik a szellemiség: ha a négy lépés a vérünkké válik, akkor olyan újfajta gondolkodásmódot tudhatunk a magunkénak, ami alkalmas arra, hogy az egész világot megváltoztassa.

 

 
És ez a gondolkodásmód az EMK lényege: az, hogy váljunk képessé arra, hogy a másikban meglássuk az embert akkor is, ha ő éppen teli torokból ordítozik velünk, és legyünk képesek arra, hogy ilyenkor eszünkbe jusson, hogy vajon mi lehet vele (mit érez, mire lenne szüksége), amikor így beszél.

 

Ugyanakkor pedig a másik oldalon tudjunk kiállni önmagunkért, merjünk felelősséget vállalni az érzéseinkért. Ne mondjunk igent kedvességből vagy konfliktuskerülésből akkor, amikor minden porcikánk tiltakozik. Mondjuk nemet empatikusan úgy, hogy azzal a konfliktust is el tudjuk kerülni, és magunkra sem ülünk rá. Ebben segített nekem az EMK, és remélen nektek is sikerül majd úgy átadnom, hogy hasonló pozitív élményekről tudtok majd beszámolni.

Hozzászólások

  1. Fafi

    Még középiskolás koromban voltam egy konfliktuskezelő táborban Csillebércen, ott tanultunk ilyeneket.
    Gratulálok a blogodhoz! Nekem nagyon tetszik, csak így tovább! :)

  2. ravazd

    köszi a bíztatást, jól jön! :)
    és örülök, ha ismerős dolgokat olvasol, igazából szerintem ezek közül sok nyilvánvaló is, de olyan jó így rendszerbe foglalva megismerkedni vele.. segít tudatosítani, és használni a mindennapokban. ezért kezdtem a blogot.

Szólj hozzá!