Kell?

2013. április 22. Írta: Rádó Zsófia Nincs hozzászólás
Kategóriák: Egyéb Önismeret

 

Előfordult már, hogy azért segítettél valakinek, mert “kell”? Azért csináltál bármit, mert úgy érezted, hogy ez elvárható tőled, ennyivel tartozol? Ez a mai poszt arról szól, hogy miért veszélyes játék ez, mi történik valójában akkor, amikor azt hisszük valamit meg kell tennünk.

Elöljáróban azt szeretném kérni, hogy gondolj valami olyasmire, amit azért csinálsz, mert kell. Nem azért mert ez szeretnéd, hanem azért, mert ezt adja az élet, muszáj, nincs mese. Megvan? 
Nekem elsőre a főzés ugrott be. 
 
salad-19372_640
 
Őszinte elismeréssel vagyok mindenki iránt, aki olyan ételeket főz, aminek a nevét sem tudom kimondani, olyan alapanyagokból, amiről azt sem tudom hogy növény vagy sajtféleség.. Látszik, hogy a  főzéssel megéli a kikapcsolódást és a feltöltődést, csodálom az elhivatott tekintetét, mikor belekóstol a főztjébe és szór bele még “egy lehelet szerecsendiót”. 
 
Hát én nem ez vagyok. 
 
Már akkor berzenkedem, amikor ki kell találni, hogy mit együnk, aztán el kell menni bevásárolni, majd zöldséget pucolni, aprítani, majd “órákig” kotyvasztani, kevergetni.. közben persze mondanom se kell, hogy a cucc kifut hogy még a tűzhelyet is súrolni kelljen, kóstolás közben leégetem a nyelvem, hogy a végén már fogalmam se legyen arról, hogy milyen íze van… És mindezt megkoronázandó mikor kitálalom a gyerekeimnek versenyt fintorognak, és azt mondják, hogy anyaaaaa, ez nem finom… És én végignézem, ahogy szétturkálják, majd otthagyják a romját annak az ételnek, amiért én bizony ilyen keményen megdolgoztam. 
Ismerős a helyzet? 
Mostanra biztos a saját kelled is megvan. :)
 
Fontos üzenete az erőszakmentes kommunikációnak az, hogy sose csinálj olyat, ami nem játék. Amikor olyat teszünk, amit kell, amit muszáj, akkor a lelkünket nyomorítjuk meg. Félretesszük magunkat, a magunk érzéseit és szükségleteit elnyomjuk, és magasabbrendű szempontokat helyezünk előtérbe. Vagy mégsem? Talán csak így látjuk.
 
Gondold végig, hogy vajon milyen szükségleted elégül ki azzal, hogy azt csinálod, amit kell? Vagy úgy is mondhatnám, mit veszítenél, ha nem csinálnád? Az én példámnál maradva lehetne rendelni is az ebédet, lehet még olcsóbbra is jönne ki, és nem lenne vele macera. De mit veszítenék? Azt, hogy így tudom, hogy milyen eljáráson ment keresztül az általam gondosan kiválogatott alapanyag, tudom milyen és mennyi fűszer került rá, és nyugalommal oda merem adni a tehéntej- és szójafehérje érzékeny kislányomnak is. Valójában tehát amikor azt csinálom, amit kell, akkor nem mást teszek, mint a saját szükségleteimet priorizálom: azaz bár fontos nekem a lazaság és a kényelem, mégis úgy találom, hogy ennél a nyugalom, az egészség és a gondoskodás még fontosabb. És amikor erre gondolok, akkor máris megkönnyebbültebben állok neki a feladatnak újra.
 
Senki nem kényszerít semmire. Senki nem erőszakol rám semmit. Az élet nem szomorú és kegyetlen, hanem én választok. Én választom azt, hogy valamely szükségletemet előtérbe helyezem a másikhoz képest. És ez a választás nagyon fontos, hogy tudatosodjon az összes olyan helyzetben, amelyben úgy érzem, hogy valamit meg kell tennem. Meg kell nézni a szükségleteket, amit a cselekedetek mögött vannak, mert mindig vannak mögötte szükségletek. Amint sikerül látni őket, tudatosítani, máris könnyebb szívvel tudok nekimenni a következő feladatnak: hiszen ezt én választottam, az én döntésem, hogy most épp ezt megteszem vagy sem.

Hozzászólások

Szólj hozzá!