7 érv, amit ne mondj soha a gyerekednek

2014. április 29. Írta: Rádó Zsófia 7 hozzászólás
Kategóriák: Gyereknevelés

Az érvelés, az érvrendszer fontos része a kifejezőkészségünknek. Példát mutatunk, és megmagyarázzuk vele a világ dolgait, ezért érdemes odafigyelni rá milyen érveid vannak!

Melyek azok az érvek, amit jobb, ha mellőzöl? Pl ezek:

1. Csak!

Miért csinálod? Csak! Milyen érzés ezt hallani? Bosszantó, igaz?

Az élet ugyan rövid, de azért csak használd ki – magyarázd meg a dolgokat! A gyerekek sokkal szivesebben teljesítenek kéréseket, ha tényleg tudják, hogy miért kéred azt, amit. Ennél egy fokkal még jobb, ha a szabályok megalkotásába őt is bevonod amikor csak van rá lehetőség – mert sokkal nagyobb az elköteleződés akkor, ha közreműködés előzi meg.

2. Azért, mert én azt mondtam!

Sokan úgy látják, hogy a tisztelet abban van, ha a gyerek vakon megcsinál bármit, amit kér tőle a szülő. Érdemes ugyanakkor átgondolni, hogy olyan gyereket szeretnék-e nevelni, aki olyan vakon tekintélytisztelő, hogy bármi áron megteszi amit mondanak neki, vagy olyat, akinek önálló gondolatai vannak, és képes megkérdőjelezni a parancsokat az életében – és azért teszi meg amit kérek, mert szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az életem még csodálatosabb legyen.

look-69707_640

3. Azért, mert különben megmondalak/megverlek/szobafogság!

Hátrányok kilátásba helyezése, büntetés… Mielőtt ezeket kimondod tedd fel magadnak a kérdést: “Mit szeretnék, hogy mi legyen a gyerekem motivációja akkor, amikor megcsinálja amit kértem tőle?” A fenti érveket csak akkor használd, ha rendben van neked motivációnak a félelem, a bűntudat és a szégyen. Ha inkább az együttműködést, a szeretetet és a támogatást szeretnéd a háttérben, akkor ezeket felejtsd el!

4. Azért, mert megőrjítesz/Azért, mert szomorú leszek, ha nem csinálod meg.

A felelősség hárítás eléggé általános a hétköznapi nyelvben, a hétköznapi gondolkodásban. Pedig a bennünk élő érzésekért mi magunk vagyunk a felelősek  - ezt érdmes tudatosítani, és felszabadítani a környezetünket az érzelmi rabszolgaságból!

5. Mert már százszor elmondtam/kértem.

A gyerekek nem hülyék. Ha valamit százszor kértem és mégsem teszi meg, akkor ideje átgondolni: talán lehet máshogy kellene elmondani. Figyelj a kérésedre: legyen jelen időben megcselekedhető és pozitív. Vagyis ne azt kérd, hogy fejezd be, hanem azt, hogy mit csináljon. Pl. Ne azt kérd, hogy “ne csináld már ezt”, hanem azt, hogy “gyere inkább csináld azt, hogy…”  

6. Mert ezt így kell csinálni.

Az életben semmit nem KELL. Az életben senki nem kényszerít semmire, választások vannak. Azért járok be dolgozni, mert nekem fontos az anyagi biztonság, nem pedig azért mert kell. Azért mosom és teregetem a ruháinkat, mert nekem fontos, hogy tiszta és rendezett ruhákban járjunk. Ne ültessétek el a gyerekek fejében a kelleket! Inkább arról beszélj, hogy te miért választod azt, amit!

7. Csak a hülye gyerekek csinálják azt, hogy …

A megszégyenítés és a kirekesztés romboló hatású. Azok a gyerekek, akik sokat hallanak ilyesmit elhiszik maguktól, hogy a megfeleléstől függ az, hogy ők szerethetőek-e vagy sem. Attól még, hogy nem teszi meg azt, amit kérek tőle, attól ő még ugyan olyan szerethető, csodálatos gyerek – se nem hülye, se nem rossz. És ezt a szülő is tudja! Miért mondja akkor az ellenkezőjét?

Ezek helyett hogyan érvelj? 

Beszélj magadról! Mondd el, hogy neked miért fontos az a kérdés, az a dolog, amit szeretnél látni. Ha nemet mondd, akkor próbáld megtalálni azt a megoldást, ami mindkettőtöknek működik – vagyis ő is jó szívvel meg tudja tenni azt, amit kérsz. Ezzel példát mutatsz neki arra, hogy érdemes gondolkodni, érdemes megoldást keresni – ahelyett, hogy lenyomnám a másik ember torkán a saját akaratomat. Hosszú távon nagyon megkönnyíted vele az életben való boldogulását.

Hozzászólások

  1. Sanyi

    Szia Zsófi!

    Nagyon sok hasznos dolgot olvasok itt a blogodon hétről hétre, és megpróbálok odafigyelni rá, hogy ne kövessem el az olyan hibákat, amilyenekről például ebben a bejegyzésben is beszélsz. Ugyanakkor féltve is bízom/bíznám a kisfiamat mások felügyeletére, mert sajnos nem mindenki figyel oda az ilyen dolgokra.
    Szerinted káros a gyerekek szellemi/mentális fejlődésére, ha pl. csak nagyszülőktől hallanak ilyesmi érveket? Esetleg el kell a gyerekeknek később magyarázni, hogy amit mama mondott az nem is úgy van? Mi lehet ilyenkor a célravezető?

    Szép napot!
    Sanyi

  2. Rádó Zsófia

    Szia,
    Köszönöm az elismerő szavakat :)
    A válaszom az, hogy sajnos azt, hogy soha ne halljon ilyesmit a fiad biztosan nem tudod elérni. Ha máshol nem, akkor majd az iskolában a tanáraitól biztosan fog kapni hasonlókat. Én hiszek a beszélgetés erejében: minél több mindenről érdemes a gyerekekkel beszélgetni.
    Ha elmeséli, hogy valaki azt mondta, hogy … és te közben odafigyelsz rá, akkor el tudod mondani, hogy te ezzel nem értesz egyet. “Nyilván a nagyszülőnek megvolt rá az oka, talán így és így érezte magát és azt szerette volna, ha …” Vagyis egyúttal példát mutathatsz abból is, hogy miként érdemes fogadni a (negatív) üzeneteket. Aztán mondd el, hogy te hogy vagy ezzel az egésszel. Elmondhatod, hogy te szeretnél inkább egy olyan családban élni, ahol jobban figyelembe vesszük egymás érzéseit, és ezért te nem mondanál ilyet.

    Szerintem mindennek a kulcsa a beszélgetés: el tudom-e, akarom-e mondani, hogy mi van velem? Meghallgatom-e, kíváncsi vagyok-e hogy mi van veled? Ha ezekre igen a válaszod, akkor a fiad a legszerencsésebb kevesek között van, és nem kell aggódnod érte. Ha van egy ember, akire számíthatok, aki figyel rám és meghallgat – pláne ha az a szülőm – akkor biztonságban vagyok.

  3. Sanyi

    Szia!

    Köszönöm a válaszodat. Eddig nem volt arra lehetőség (igaz, nem nagyon is kerestük), hogy más vigyázzon a kisfiunkra. Nem féltjük őt az emberektől, csak így alakult eddig az életünk. Mindenesetre megpróbálunk majd megtenni mindent, hogy megőrizzük a dolgokhoz való pozitív, magabiztos hozzáállását.

    Köszönöm mégegyszer, hogy válaszoltál a kérdéseimre. :)

  4. Nati

    Én is köszönöm ezt az írásodat, továbbá magát a blogot is.:)
    Azt szeretném kérdezni, hogy mit tudsz tanácsolni az olyan helyzetekre, amikor magam sem tudom, hogy pontosan miért érzem magam frusztrálva egy-egy helyzetben. Olyankor bevallom általában azt szoktam csak mondani, hogy “Mert olyan kellemetlen/zavaró érzésem van ettől, amit látok/hallok/ csinálsz.” Persze ez nagyon misztikusan hangozhat egy kisgyereknek, sokszor kérdezgetik is, hogy de miért? Egy meghitt felnőtt-felnőtt kapcsolatban ilyenkor néha kibontakozik egy “terápiás”-jellegű beszélgetés, de a gyerekeimet nem szeretném a sem a múltam, sem a jelenem minden részletébe beavatni.
    Így sokszor azzal zárom rövidre a párbeszédet, hogy “egyszerűen csak ezt érzem, és kérlek, hogy ezt tartsd tiszteletben”. Namármost ez kb. az 1-es számú sohanemondd érv( “Csak!” )kibővítése. Mit javasolsz helyette?

  5. Rádó Zsófia

    Szia Nati, bocsánat, hogy csak most reagálok, két napig olyan helyen voltam, ahol csak akadozó netkapcsolatom volt, ezért nem tudtam írni.

    Azt gondolom, hogy mondd el a lehető legtöbbet arról, ami veled van. Például elmondhatod, hogy “most magam sem tudom pontosan, hogy miért, de mikor ezt van (ugye az, ami éppen történik) akkor feszült vagyok, és szeretném, ha inkább így-úgy lennének a dolgok”. Hozzáteheted azt is, hogy “igazán magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy miért is, de kérlek tedd ezt most meg nekem”.
    Szerintem ez már nem a csak kibővítése, mert ha annyit mondok, hogy csak, akkor azzal azt mondom, hogy nem érdekel mi van veled, csak csináld amit mondok. Ezzel pedig már megmutatod a saját sebezhetőséged, nem egy autoriter szerepéből osztod ki a tennivalókat.
    Én azt gondolom, hogy nincs erre bevált recept: egyszerű őszinteség, önmagam megmutatása az, ami működik. Sebezhetőnek lenni a gyerekek előtt szerintem fontos része a szülőségnek, mert a gyerekek egyébként is hajlamosak szuperhősnek képzelni a szülőket, és minél inkább elhiszik, hogy anya-apa tökéletes, annál nagyobb bálványok fognak bennük ledőlni kamaszkorban. Ne félj megmutatni nekik, hogy te is ember vagy, aki néha nincs jól, és ez TELJESEN rendben van – akkor mernek majd ők is tökéletlenek lenni, ez segíti őket az önbecsülésben.

  6. Nati

    Szia!

    Köszönöm a válaszodat. Igazából ez az a szemlélet, amit a válaszban megfogalmaztál, illetve az írásaidban, amiben nevelni szeretnék, de nagy dilemmám, hogy mekkora felelősséget rakok a a gyerekeim vállára, ha túl sokat osztok meg velük magamból.
    Most írok egy fiktív példát a szemléltetés kedvéért: Egymással van valami konfliktusuk, és az egyikőjük egy olyan szót használ, amivel valami fájdalmas emléket ébreszt bennem(de amúgy még teljesen belefér a normál gyermeki vitakultúra szókincsébe, csak teszem azt mikor kiskoromban ezt mondta nekem egy osztálytársam utána jól megvert, és most ettől a szótól feljött ez az emlék.)Most ha ezt töviről hegyire elmondom nekik, attól félek, hogy azt az érzetet keltem bennük, hogy ők a felelősek azért, amit érzek, vagy nekik kellene megoldaniuk ezt a problémát, hogy bennem ilyen asszociációkat hív elő ez a szó.
    Holott annyiról van szó, hogy pillanatnyilag én nem szeretném ezt a szót hallani, rossz érzéseket kelt bennem, ott mondják, ahol én nem hallom… ennyit el is szoktam mondani nekik. Csak erre jön szinte mindig a Miért?
    Nem szeretnék bálvány lenni a szemükben, de attól félek, ha felvállalom azt a mértékű sebzettségemet, amivel rendelkezem, akkor megijesztem őket, illetve azt az érzetet keltem bennük, hogy nekik kell ezt a sok katyvaszt helyrerakni bennem. (Amúgy tényleg nem szándékom a katyvaszban maradni,utólag mindig igyekszem rendezni magamban az ilyen furcsa, vagy nehezen értelmezhető érzelmi reakcióimat.)

  7. Rádó Zsófia

    Szerintem attól függ mennyit érdemes megosztani velük a dolgokból, hogy milyen idősek. Egy ovis picinek elég ha azt mondod, hogy szomorú emlékeket idéz fel bennem ez a dolog, amikre nem szívesen emlékszem. Ezért szeretném, ha ezt a szót nem mondanánk itthon többet. Akár azt is hozzáteheted, hogy ez nem a te hibád, te nem vagy felelős ezért.
    Azt gondolom, hogy tényleg a beszélgetés a kulcsa a mindennek. Ha el tudod mondani neki a számára érthető nyelven azt, hogy neked fontos volna ezt-azt kerülni mert szomorú emlék neked, akkor meg fogja érteni.
    Az EMKban azt tanítjuk, hogy az, hogy a tettet milyen energiával hajtom végre ugyanolyan fontos, mint a tett maga. Vagyis ha azzal az energiával mondod ki hogy csak, hogy “nem-érdekelsz-hagyj-már-békén”, akkor az egészen máshogy hat, minth azt mondod, hogy olyan fájdalmas emlékeket idéz bennem, amikre nem szivesen gondolok vissza, és kérlek majd később beszéljük ezt meg – az teljesen más lesz.

Szólj hozzá!