A leesett fagyi tragédiája

2014. március 11. Írta: Rádó Zsófia 3 hozzászólás
Kategóriák: Gyereknevelés

Visszavonhatatlanul itt a tavasz, a jóidővel pedig megjött a fagyiszezon is.

Ma már láttam is egy elejtett fagyi miatt síró kislányt, akinek az anyukája azt mondta, hogy megmondtam, hogy nem kapsz másikat. Mondtam, vagy nem mondtam? …

Erről pedig eszembe jutott valami.

Emlékszem gyerekkoromból egy kísértetiesen hasonló történetre.

Még szüleim válása előtt – amikor úgy 5 éves lehettem-  egy külföldi nyaraláson történt, hogy a szüleim úgy döntöttek, hogy nekem is, és a tesómnak is vesznek egy-egy jégkrémet. Egy Calippo-t  – talán tudjátok melyik az, ilyen kis papírtölcsérből kell kinyomni a jégkrémet, hogy meg lehessen enni. Akkoriban ez itthon még nem is nagyon volt divat –legalábbis én nem emlékszem rá- mindenesetre nekem óriási öröm volt, hogy kaptam egyet.

 boy-58985_640

És – ahogy ez már lenni szokott- megtörtént a tragédia: a kis ügyetlen gyerekkezeim nem tudták rendesen kezelni a jégkrémet, és kicsúszott a papírtokból, és egyenesen a földön kötött ki.

Még ma is élénken él az emlékezetemben, ahogyan ott állok –kezemben a papírjával- és nézem a betonon szétplaccsant jégkrémet… Azt hittem, hogy megszakad a szívem ott nyomban. Persze keserves sírásban törtem ki, mert képtelen voltam bármi mást reagálni. A szüleim felváltva azt mondogatták, hogy nincs másik, nem veszünk másikat… Majd persze azt is, hogy hagyd abba a hisztit.

De ezt én nem is hallottam, csak sírtam és sírtam, és azt gondoltam, hogy nem értenek meg…

Szerintetek mi történt végül?

Vajon mi volt az, ami miatt a mai napig emlékszem erre a történetre?

A tesóm, látva azt, hogy vígasztalhatatlanul sírok, és azt, hogy a szüleink nem tesznek tulajdonképpen semmit, fogta magát, és ezt mondta: ne sírj, tudod mit, neked adom az enyémet.

Ettől annyira megdöbbentem és meghatódtam, hogy abba is hagytam a sírást. Úgy éreztem, hogy a tesómat érdekli, hogy mi van velem…

Most felnőttként azt gondolom, hogy számított neki, hogy hogy vagyok én ebben az egészben, és a maga lehetőségeihez mérten segített rajtam. A gyermeki szeretetnek egy ilyen apró gesztusa egy életre nyomot hagyott a lelkemben.

Ahogyan az is, amilyen inkompetenciával kezelték a szüleim a helyzetet.

Ezért ha az én gyerekeimmel történik ilyen, akkor én mindig az empátiát választom. Ahelyett, hogy megszabadulni akarnék a sírástól (Mondtam, vagy nem mondtam? Nincs másik, hagyd abba!) vagy azonnal megszerelni a helyzetet (Ugyan, anya vesz neked másikat!) először mindig szavakkal próbálom kifejezni a gyerekem lehetséges érzéseit (Csalódott vagy, hogy leesett a fagyi? Nem így akartad, ugye?) Ezzel segítem őt abban, hogy legyenek szavai a saját érzéseire – amikkel később sírás helyett ki tudja fejezni magát, ha hasonló helyzetbe kerül.

Általában, ha kimondom az érzést, már csökken benne a feszültség. Ilyenkor tovább tudunk beszélgetni arról, hogy mi történt, és addig folytatjuk, amíg ki nem találunk egy olyan megoldást, ami mindkettőnknek működik.

Ha hasonló helyzetbe kerülsz szülőként, mindig tartsd szem előtt azt, hogy soha ne próbálj rögtön a megoldáshoz ugrani, mert lehet, hogy ami neked jó megoldásnak tűnik (=venni egy újat), az a gyerekednek nem az. (Lehet, hogy csak dédelgetésre vágyna, vagy arra, hogy kifejezd hogy nem baj, hogy leejtette, mert attól még nem ügyetlen vagy béna, csak ez most balul sült el.)

Mindig először kapcsolódni próbálj a valódi érzéseihez és így kitalálni, hogy vajon mire vágyna, és mit tehetnétek most ezért közösen!

Legyen a kapcsolat az első, a szerelés ráér utána is!

Hozzászólások

  1. Szuper nagyi

    Ami miatt azt gondoltam, hogy reagálok erre az írásodra, – mint egy 3 unokás nagymama – hogy az én szívem csücskei állandóan nyúzzák egymást, harcolnak, verekszenek, hadakoznak, csépelik a másikat. Ezt az empátiát szinte sosem tapasztalom náluk, amiről mesélsz. Inkább az a tendencia nálunk: miként lehetne borsot törni a tesóm orra alá?
    Tudsz abban tanácsot adni, hogy lehetne a békét könnyebben megteremteni közöttük? Hogyan érveljek, amikor a 9 éves kisfiú a 7 éves húga haját cibálja? Mivel indokoljam magam előtt az ellentétek számomra oly megmagyarázhatatlan keserűségét, agresszivitását?
    Előre hálás köszönet, ha van valamilyen használható tanácsod!

  2. Rádó Zsófia

    Ebben a helyzetben is ugyanazt mondom: bármennyire is felháborordsz, vagy fáj neked látni amit csinálnak, jusson eszedbe három dolog: kapcsolat, érzések, javaslatok.
    Elsősorban próbálj kapcsolódni hozzájuk! Lehet,hogy valami egészen más van amögött, amit te agresszivitásnak látsz. Kérdezd meg! Úgy kérdezd, hogy próbálod megtippelni! Pl. mondhatod, hogy “mikor ezt csinálod, akkor talán dühös és elkeseredett vagy, mert …?” A gyerekek nagyon jók abban, hogy az érzésekről és szükségletekről beszéljenek, ha nem találod el, akkor ki fog javítani. Csak figyelj rá, hogy őszinte kiváncsisággal kérdezd, ne kritikusan, mert akkor el fog csúszni védekezésbe a beszélgetés. Ha pedig megvan, hogy mi van velük, akkor kérdezd meg, hogy most mit javasolnak, mit lehetne ebben a helyzetben tenni! Pl. “Aha, tehát akkor mindketten szeretnétek az utolsó almát, akkor mit gondoltok mi lehetne erre a megoldás? Fontos, hogy ne igazságot tenni próbálj, hanem bízd rájuk -mint egy mediátor- hogy mi az, ami mindkettőjüknek megfelelő megoldás. Meg fogják találni, ha kapnak hozzá segítséget, ebben biztos vagyok.
    Kapcsolat, érzések, javaslatok – ez a három kulcsszó.

  3. Szuper nagyi

    Nagyon köszönöm a segítséged! Ha legközelebb találkozunk, kipróbálom a javasolt technikát.

Szólj hozzá!