A legfontosabb feladat a gyereknevelésben

2014. június 11. Írta: Rádó Zsófia Nincs hozzászólás
Kategóriák: Gyereknevelés

A gyerekekben sokkal több van, mint gondolnád!

Elmesélem az egyik legutóbbi itthoni történetünket.

A kislányom (hamarosan 3 éves lesz) 2013 szeptemberétől családi napközibe járt, én elkezdtem újra dolgozni. Elkezdte, nagyon megszerette. Májusban volt utoljára, mert úgy láttam, hogy a nagyszülők szívesen foglalkoznak az unokákkal a nyáron, meg én is szeretnék kevesebbet dolgozni, ezért nem fizettem már be őt júniusra – mert a gondozási díj elég jelentős összeg, és gondoltam, ha úgy is sokat fog nyaralni, akkor felesleges.

Eltelt így júniusból annyi – amennyi, azóta itthon van.

toddler-238466_640

Van egy kirakós játékunk, ami megvolt a csanában is, tegnap előtt azzal kezdett játszani. Majd utána nem sokkal elkezdett dobálózni a legókkal, szétrombolta a testvére építményét, igazán úgy tűnt, hogy most épp “rosszalkodik”. Nagyon meglepett, mert nem szokott így viselkedni…

Megkérdeztem, hogy mi a baj, miért elégedetlen, miért szomorú? Odaült az ölembe, és legörbítette a szája szélét. 

Simogattam, átöleltem, és mondtam neki, hogy nagyon szeretem, és mesélje el mi bántja…. 

Erre azt mondta: “Az a baj anya, hogy eljöttem a barátaimtól, és nem fogom őket látni többé”…

Annyira megdöbbentem, hogy hirtelen szólni sem tudtam, majd azt kérdeztem, hogy most ez a kirakó azokra emlékeztet, akikkel együtt játszottad a kisoviban, igaz? Azt mondta, hogy igen… 

Meghatódtam, mert korábban úgy tűnt, hogy nem viseli őt meg az, hogy nem megyünk többet, pedig tudom, hogy voltak nagyon jó barátai az ottani gyerekek között.

Azt hiszem, hogy ennek a történetnek nagyon sokféle kimenetele lehetett volna: rá lehetett volna kiabálni, hogy nem szabad dobálni a legót, vagy mit képzelsz, hogy lerombolod a másét, vagy bármi hasonló, hétköznapi vége is lehetett volna. Ebben a pillanatban ott tudtam lenni, meg tudtam látni azt, hogy fáj neki valami, szomorú és tehetetlen… és az lett a vége, hogy egy jót beszélgettünk, neki pedig esze ágában sem volt a legót dobálni utána.

Hidd el nekem, a gyerekekben sokkal több van, mint gondolnád!

Tele vannak érzésekkel, gondolatokkal, amik mellé társul a “nem tudom kifejezni” tehetetlensége. Kérlek titeket segítsetek neki kifejezni azt, hogy mi él a szívükben, segítsetek nekik megmutatni azt, hogy a világ egy olyan hely, ahol megmutathatom magam, mert szeretetre és elfogadásra fogok találni! Mert lehet, hogy a világban nem mindenki fogja őt szeretni és elfogadni, de a szülő legyen az az ember, aki segít a gyerekének elhinni, hogy ő akkor is szerethető, ha éppen nem sikerül magát úgy kifejeznie, ahogy szeretné.
Segítsetek látni nekik azt, hogy van lehetőség a beszélgetésre, van lehetőség arra, hogy a megértésben gyógyírt találjunk a legfájdalmasabb sebeinkre is! 

Segítsetek nekik látni azt, hogy a világ egy olyan hely, ahol érdemes élni, ahol otthon vagyok - mert megértenek-, ahol jó élni, mert szeretnek, és én is szerethetek!

Hozzászólások

Szólj hozzá!