Székfoglaló

2013. április 11. Írta: Rádó Zsófia Nincs hozzászólás
Kategóriák: Gyereknevelés Önismeret

 

Nem szeretem azokat a játékokat, amik versenyeztetik a gyerekeket. Nem értem, hogy miért kell már egész kicsi korban elültetni a gyerekekben azt, hogy akkor lehetsz sikeres, ha valaki mást lenyomsz. “Lásd be fiam, két kategória van: a nyerteseké és a veszteseké, és neked a nyertesek közé kell tartozni, mert a vesztes a játék végén nehéz szívvel száll ki, a nyertes mindent visz: the winner takes it all.”
Sajnos a hagyományos óvodai játékok között nagyon sok olyan van, ami arra megy ki, hogy versenyeztessen. Ezek közül az egyik, a székfoglaló. Biztos tudjátok, ez az a játék, amikor egyel kevesebb szék van, mint ahány gyerek, és amikor jeleznek az óvónénik, akkor mindenkinek le kell ülnie egy székre. Mivel egyel kevesebb a szék, akinek nem jutott, az kiesett a játékból. A kiesés pillanatától lehetősége van kívülről megfigyelni azt, hogy ha egy kicsit ügyesebben taposta volna le, fúrta volna ki a saját csoporttársát, akkor lám még mindig milyen jól szórakozhatna. Így viszont ő már nem tud játszani, csak a pálya széléről nézheti, hogy a többiek szaladgálnak és nevetgélnek.
 
 chairs-58475_640
 
 
Sajnos a nagyobbik lányom is olyan oviba jár, ahol jellemző játék a székfoglaló. Első alkalommal meg is dícsérték nekem őt, hogy 3. helyezett lett, pedig még csak kiscsoportos. Akkor többet beszélgettünk itthon a játékról, és elmondtam, hogy nem annyira tetszenek nekem ezek a versenyzős játékok, a fenti okok miatt. 
 
Ma viszont egy nagyon fontos EMK-s dologra emlékeztetett a lányom a székfoglalóval kapcsolatban. 
Egész pontosan ezt mondta: “Ma székfoglalós játék volt az oviban. De az én székemet nem foglalta el senki, mert rajta ültem, és nem futottam sehova.” 
Annyira megmelengette a szívemet ez a történet, mert egy nagyon fontos dologra mutat rá.
 
Ez pedig az, hogy mindig van választásunk. Mindig el tudjuk dönteni, hogy egy adott helyzetre hogy reagálunk. Van az akció és a reakció között egy kis szünet, amelyben dönthetünk, hogyan akarunk ebben a helyzetben viselkedni. Ez az ember végső szabadsága, amit senki nem vehet el tőlünk. (Erről a témáról ajánlom mindenkinek Viktor E. Frankl: És mégis mondj igent az életre c. könyvét, aki a koncentrációs tábort túlélő orvosként írta le ezzel kapcsolatos elméletét.) 
 
Az erőszakmentes kommunikáció is ezt mondja, csak más szavakkal: felelős vagy a saját érzéseidért. Mindig te döntöd el, hogy egy adott helyzethez hogyan viszonyulsz, és hogyan akarod érezni magad benne. És abban a pillanatban, amikor rájössz arra, hogy ez tényleg így van, az akkora szabadságot ad, hogy akár azt is tudod mondani, hogy nekem van székem, és nem futok sehová. 
 
A lányom ezt üzeni mindenkinek: MINDIG VAN VÁLASZTÁSOD!

Hozzászólások

Szólj hozzá!