5 mondat, amit ne mondj, mert megbánod!

2014. május 6. Írta: Rádó Zsófia Nincs hozzászólás
Kategóriák: Párkapcsolat

Vannak mondatok, amik csak úgy röpködnek a levegőben újra és újra, miközben biztos vagyok benne, hogy aki kimondja őket hamarosan megbánja, mert nem oda vezetnek, ahova a beszélgetéssel eljutni szeretne. Most összeszedtem párat, hogy tudatosan tudd kerülni őket!

1. Azt hiszed, te jobban tudod?

Ez akkor szokott elhangozni, amikor kritikát hallunk abból, amit a másik nekünk mond. Pedig valószínűleg a másik segíteni akar, vagy csak egyszerűen szeretné megosztani a véleményét velünk – talán azért mert szeret és törődik velünk. Persze tudom, nem nehéz a véleményeket hallgatni, ha nem kértük előtte ki, de azért mégis azt mondom, hogy amikor azt gondolod, hogy a másik valamit azért mond mert azt hiszi, hogy ő jobban tudja, akkor inkább próbáld azt megnézni, hogy vajon mi élhet a szívében? Talán lelkes és szeretne hozzájárulni az életedhez? Vagy elégedetlen és hatékonyságra vágyna? Ha van tipped, akkor inkább azt mondd ki, a fenti mondat helyett.

megaphone-50092_640-1

2. Gondolom ez téged úgysem érdekel

A fájdalom hangja: valamiről szeretnék beszélni, ami nekem fontos, de úgy gondolom, hogy a másikat nem érdekli, ezért kimondom ezt. Miközben valójában szeretetre, megértésre és odafigyelésre vágynék… Azonban akkor, ha ilyet mondok ezt biztosan nem fogom kapni: mert ebből a mondatból a másik biztosan kritikát hall, amire védekezéssel vagy támadással fog reagálni. Ez pedig oda vezet, hogy a végén már tuti nem arról beszélünk, amiről szerettem volna. Ezért inkább mondj valami ilyesmit: nekem ez fontos téma, kérlek beszéljük ezt most meg! (mikor tudnánk ezt megbeszélni?)

3. Anyád már megint…

Örök téma az anyós és meny konfliktus, gyakran nem is alaptalanul… De mégis azt mondom, hogy a párunk előtt nem érdemes a saját édesanyját kritizálni. Amint kimondjuk ezt a mondatot, az ő fejében megszólal egy vészcsengő (az ő egyébkénti viszonyuktól függetlenül): “az anyám az mégis az anyám, ne bántsd az anyámat!” Ha bennem csalódottság és frusztráció van azt látva, hogy mit csinál (vagy mit nem csinál) az anyósom, akkor érdemes inkább ennek hangot adni. A másik embernek nagyon nehéz az én fájdalmamat hallani akkor, ha annak az ő vagy egy szerettének a kritizálásával adok hangot. 

4. Nőjj már fel végre!

Gyakran hallani ezt a kérést, pedig valójában nem is kérés, és nincs is sok értelme… mert mit is kellene csinálnom, amiből te azt látod, hogy én felnőttem? Inkább mondd el, hogy azt látva amit én csinálok (kritika nélkül!) milyen érzések vannak benned (talán csalódott vagy, szomorú, elégedetlen, reménytelen) mert mire vágynál inkább (mondjuk kölcsönös felelősségvállalásra, segítségre, támogatásra, együttműködésre?) És aztán tedd hozzá, hogy mit tehetnék itt és most azért, hogy ez legyen neked? Konkrétan mit tegyek, amiből te látod, hogy én felnőttem? Mondjuk így: légyszi igérd most meg, hogy holnap te mész a gyerekekért az óvodába.
Itt is érvényes a fentebb leírt: magadról beszélj, és ne kritizálj, azzal teszed a legtöbbet azért, hogy megértsem mi él a szívedben, mi játszódik le benned!

5. Hagyj engem ezzel békén!

Mikor ezt mondjuk, akkor épp bezárjuk magunkat a kapcsolat előtt: a másik valami olyan témát hoz fel, amit szeretne megbeszélni, és azzal, hogy nem hallgatjuk meg esélyt sem adunk magunknak arra, hogy meglássuk mi él a másik szívében akkor, amikor valami olyannal hozakodik elő, amitől első hallásra frászt kapunk. Én abban hiszek, hogy a legtöbb helyzetben ha rá tudunk jönni, hogy a másiknak milyen szükséglete van épp, ami azt mondatja vele amit, akkor tudunk olyan megoldást találni, ami mindkettőnknek megfelel. De ha már akkor rácsapjuk az ajtót, amikor elmondaná a stratégiáját, akkor nem fogjuk tudni meglátni mögötte a szükségletet az egészen biztos. Ezért én azt mondom, hogy mindig adjunk egy esélyt arra, hogy valami megállapodásra jussunk – hallgassuk meg egymást!

Hozzászólások

Szólj hozzá!