Egyszerű módszer az elégedetlenséged kifejezésére

2014. május 14. Írta: Rádó Zsófia 4 hozzászólás
Kategóriák: Párkapcsolat

Annyit beszélek arról, hogy milyen fontos dolog szólni, ha nem tetszik valami, de arról még nem esett szó, hogy mégis hogyan is kellene mindezt kivitelezni. Ennek hiányát pótolom most ezzel a poszttal.

Minél tovább hallgatunk elégedetlenül, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy végül nem fogunk tudni úgy megszólalni, hogy az még szolgálja a kapcsolatot. Miközben hallgatunk ugyanis éppen a képzeletbeli poharunkat töltögetjük, majd ha eljön az a bizonyos utolsó csepp, akkor fogjuk és a másik arcába vágjuk az egészet úgy, hogy ő csak áll, és talán nem is érti miért kapta a hideg vizet. Ilyenkor jön az, hogy “de miért”, majd a “ne játszd itt nekem a hülyét, tudnod kellett volna” ésatöbbi ésatöbbi.

girl-97433_640

Ezt elkerülendő mindenkinek azt szoktam mondani, hogy ha valami nem tetszik rögtön szólj, de úgy, hogy senkit nem kritizálsz. Ennek megvalósítása lényegesen nehezebb, mint az elsőre gondolnánk – mert addig, amíg nem kezdünk el koncentrálni rá fel sem tűnik, hogy mennyi észrevétlen kritikát tudunk egy bármilyen kurta mondatba csomagolni. Mert ha azt mondom, hogy “zavar, hogy már megint nem vitted ki a kukát”, akkor már ott is a kritika a dőlt betűkben, és a másik ezt hallván vagy védekezni vagy támadni fog (1. mikor máskor nem vittem ki?/annyi dolgom volt, nem tudtam megcsinálni… 2. te is kivihetted volna, miért mindig az én dolgom)

Tehát érdemes úgy nekifutni a dolognak, hogy kritika még véletlenül se legyen benne – mert ezzel segítjük magunkat abban, hogy a beszélgetés fókuszában az legyen, amit eredetileg szerettünk volna: vagyis az, hogy a másik tett/nem tett vagy mondott valamit, ami nekünk nem tetszett.

A legfontosabb és legkönnyebb megfogadható tanácsom itt az, hogy mindig próbálj magadról beszélni. Mondd, hogy most csalódott vagy, szomorú vagy, felháborodott vagy elégedetlen. Majd tedd azt is utána, hogy miért. Mi az, ami neked hiányzik a helyzetből, mi az, ami ha lenne akkor könnyebb lenne – de figyelj oda, hogy ne tedd bele a mondatba a másik embert. Vagyis mondjuk mondd ezt: Elégedetlen vagyok, mert fontos lenne nekem a tisztaság és közös felelősségvállalás is – megtennéd, hogy kiviszed a kukát? Vagy azt, hogy “bosszant, hogy bent van a kuka, és jól jönne a segítség – megtennéd, hogy kiviszed?”

A példamondatokból már látszik is, hogy ne felejtsd el a kérést a végére, amivel elmondod, hogy mit tehetne a másik ebben a pillanatban azért, hogy neked jó legyen, hogy a te életed még csodálatosabb legyen.Ha nem teszel hozzá kérést, akkor a másik nem fogja tudni, hogy mivel járulhatna hozzá a boldogságodhoz. (Természetesen arra gondolok, hogy az itt hozott példámnál lényegesen komplexebb szituációkban szoktunk elégedetlenek lenni – ahol nem ennyire egyértelmű, hogy mit is várunk a másiktól, amikor elmondjuk a nemtetszésünket.)

Ugyanezt a sémát lehet bármilyen helyzetben használni. Figyelj oda, hogy az élet lehető legtöbb pillanatában próbálj magadról beszélni – te hogy vagy, veled mi van-, mert azt sokkal könnyebb hallani a másiknak, hogy te nem vagy jól, mint azt, hogy ő valamit elrontott. Ráadásul emlékeztesd magad arra is, hogy soha nem azért vagy csalódott/szomorú/elégedetlen, amit a másik tesz vagy mond, hanem azért, amit te arról gondolsz, amilyen szükséglet benned felmerül azzal kapcsolatban. Az érzéseidért mindig te vagy a felelős, ezt ne felejtsd el!

És még egy dolog: az empatikus (erőszakmentes) kommunikáció azt tanítja, hogy az, hogy milyen energiával teszek meg valamit, az ugyan olyan fontos, mint a tett maga. Azaz ha együttműködni szándékozó, békés energiával fejezem ki az elégedetlenségemet, akkor kevésbé számítanak a szavak – mert a másik érezni fogja. Ha pedig a kioktató, számon kérő energiával beszélek, akkor hiába fogalmazom meg szépen, az akkor is hallható lesz.

A lényeg tehát: szándék és egyes szám első személy! :)

Hozzászólások

  1. Andi

    Szia! Ez egy erdekes cikk. Sokat hallottam mar a modszerrol, sajnos attol tartok,hogy valaki igy viselkedjen, rettento sok gyakorlasra van szukseg. Masreszrol sokszor nem is tudjuk, mikor nem beszelunk magunkrol, holott sokszor magunk miatt kommunikalunk – ezek szerint helytelenul.
    Pl. Zavar, ha valakit megkerunk, mit es hogyan tegyen, vagy mit ne tegyen. Ezert mar akar az elso alkalommal megkerjuk szepen, de nem halljak. Majd ismet, mashogyan es igy megy eveken at. Es ebbol kifolyolag ugy erezheti a “kero”, hogy tiszteletlenek vele, a kerese/velemenye nem szamit, felulbiraljak, megmasitjak azt a tettet/folyamatot, amire a keres iranyult. Ezt nehez kifejezni ugy, hogy ne a masikrol szoljon a tiszteletlenseg vagy ezek az erzesek.

    Zsofi, van valahol cikked arrol, hogy mi szamit valojaban kedvessegnek? Nem a szotari valtozatra gondolok ;)

    Gratula a szavazas eredmenyehez is, szia!

  2. Rádó Zsófia

    szia!
    Két dolog jutott eszembe olvasva a kommentedet. Egyrészt, hogy érdemes tudni azt, hogy ha nem tudjuk a kérésünkre a nemet elfogadni, akkor az valójában nem kérés volt, hanem követelés. Ugyanez áll arra is, ha nem tudom elfogadni, hogy a másik a maga módján tud hozzájárulni az én életemhez (=maga módján teszi meg a dolgot, amit kérek) Ezt érdemes tudatosítani!
    Ha ennek ellenére mégis zavar, hogy a másik máshogy csinálja mint szeretném, akkor elmondhatom neki, hogy miért fontos nekem az, hogy a megbeszéltek szerint menjenek a dolgok, pl. azzal, hogy azt mondod azért zavar, mert fontos neked a megállapodások betartása. Megkérdezhetem, hogy mi akadályozza őt ebben, vagy én mivel járulhatnék hozzá ahhoz, hogy betartsuk őket.

    A kedvességgel kapcsolatban még nem írtam, köszönöm a tippet :) A kedvességről azt gondolom, hogy akkor vagyok nem őszinte, hanem kedves, ha valamit nem szeretnék megtenni és mégis megteszem – azért, mert félek a szeretet elvesztésétől, büntetéstől vagy szégyentől, bűntudattól. Akkor, ha nem tudok kiállni magamért akkor, amikor valójában szeretnék, amikor nem állok fel azt mondani, hogy nekem ez nem tetszik…
    Ez a kedvesség. Ilyenkor a legfontosabb emberrel vagyok erőszakos: saját magammal.

  3. nagyné böszörményi anita

    Nagyon nagy döbbenettel olvastam, a te értelmezésed szerint mi is a kedvesség.
    Sajnos létezik olyan személyiség – nem a családomról írok- aki a kedvességet, az apró és nem apró véleményeket, megfogalmazásokat megpróbálja figyelembe venni, de valahogy máskor máshogyan mégis olyat tesz amivel mélyen megbánt, bizalmatlanná válsz és feladod a reményt a jó kapcsolatról.

  4. Rádó Zsófia

    Szerintem soha nem az bánt meg, amit a másik tesz vagy mond, hanem az, amit én arról gondolok. Ha azt gondolom pl. hogy azért számítógépezik valaki egész nap, mert nem kiváncsi a társaságomra, mert neki nem fontosak a közös pillanatok, akkor könnyen megbántódom. De ha azt gondolom, hogy azért számítógépezik egész nap, mert fáradt, erőtlen és kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyik – akkor nem fogok megsértődni. Szerintem az egyik legfontosabb feladat az életben megtanulni azt, hogy hol végződik az objektív világ és hol kezdődik arról az én véleményem.

Szólj hozzá!